:-))))))))))))))))))))))))))))))
Úgy tűnik helyreáll a rend az edzésemben! Bár némi fennakadást okozott, hogy hétfőn lázas voltam, de szerencsére keddre kutya bajom volt, így edzettem is!:-D Tegnap renegade row, fekvőtámasszal volt az egyik juti feladat. @ 16-al csináltam és végig bírtam, ügyes voltam! Aztán a következő fincsi feladat a manmaker volt, azt is jól bírtam, de a nyomások miatt nem mertem bevállalni @ 16-al, úgyhogy maradtam a 12-nél! Ma pedig erő nap volt, 3*3-as C&P létrát csináltunk. Ezt is @ 16-al csináltam. Volt dupla clean guggolás is, szegényt annyira utálom!!! Komolyan, inkább négyütemű fekvőtámasz karhajlítással!!
Aztán edzés után hazafelé elmentem megnézni a belvárost, nagyon szépen ki van világítva. Hamarosan indul a kari vásár, úgyhogy szeretném kérni az ügyben illetékeseket, hogy küldjenek, hideget, havat, mert mégiscsak jobb egy havas utcán sétálva forralt bort kortyolgatni, esetleg puncsot, mint esőben!
Kari fények!:-D
Szólj hozzá!
Az előző héten csak kettőször voltam edzeni! Nem voltam jó passzban, ezért kihagytam! A hétvégén megint kreatívkodtam, csináltam adventi naptárat Lacinak. Jókat is főztem megint, csináltam isteni fácánlevest, a husit pedig megsütöttük és fokhagymás mártással ettük. Aztán sütöttem gyümtortát, maglisztből, puding helyett pedig mascarponet használtam. Nagyon finom lett. Ja, szombaton az egyik baráti párnál voltunk, ettünk jó kis sült kolbit, meg sült kacsát! Jókat ettünk, ittunk, beszélgettünk, és elkezdtük szervezni a szilveszteri mulatságot is! Vasárnap az öcséméknél voltunk, Katinak volt a névnapja, jó volt!
Ezen a héten rendesen akartam edzeni, de sajnos reggelre belázasodtam, így ma megint kimarad! Hamar helyre jövök, mert Laci több ezer mg C vitamint tömött belém! Holnap már megyek dolgozni és délután edzeni is!
Tegnap előkerültek a kis karácsonyi cukiságok, és az adventi koszorún is meggyújtottuk az első gyertyát.
A fotók: adventi naptár és gyümitorta!:-D
2 komment
Kaptam e-mailen egy kérdőívet, az egyik kérdés arról szólt, hogy vezetek -e blogot, és én azt válaszoltam, hogy igen! Erről jutott eszembe, hogy milyen régen írtam ide. Az előző bejegyzés óta elég sokat ügyeskedtem az edzésben. Sikerült csinálnom TGU-t @24-el, jobb kézzel. Isteni volt. Csináltam, ha jól emlékszem 20 kör 15/15 VO2 max-ot, @16-al, 6-os ismétlésszámmal. Persze olyan is volt, hogy alig bírtam az edzést, ami még sajnos mindig lelomboz, tudom, hogy nem kéne, de mégis. Ja, és a kedvencem a Manmaker volt, amit 3 körön keresztül @16-al csináltam!:-D
Mostanában elég sokszor sütök sütiket: tiramisut, almatortát csináltam legutóbb. Szigorúan maglisztből (mandula, dió, szezám, len, kókusz), sőt mostmár kenyeret is abból sütök. Szerintem nagyon finom, Lacinak is ízlik!:-D
A hétvégén ismét voltunk Pesten és eljutottam a földi paradicsomba is, most nemcsak a Laciéba, hanem a sajátomba is!:-D
Alig várom már, hogy vége legyen ennek a hónapnak, volt néhány borzasztó esemény, amit mihamarabb felednék!
Szólj hozzá!
Megint egy héttel öregebb lettem és bölcsebb is talán? Igen, mert rá kellett jönnöm, hogy a szülinapi torta sokat segített abban, hogy Laci megcsinálta a BUP 40-et!:-D Viszont a Szendi előadása óta az is tudjuk, hogy nem kell zabpehelyliszt. Szerencse, hogy a tortát még az előadás előtt odaadtam, mert ugye az is zabpehelylisztből készült! szóval most egyáltalán nincs szénhidrát, ami persze jó, mert legalább könnyebben fogyok. Mostanában kevesebbet is eszek, ami egyenlőre azt eredményezi, hogy folyton éhes vagyok! Most is!:( Talán iszom egy kávét!
Jövő héten szombaton mennék Pestre, azért mondom egyes szám első személyben, mert Laci nem akar menni. Pedig tök jó lenne megnézni a szépségeket Pesten, szívesen elmennék Visegrádra, Esztergomba, Szentendrére!
Utolsó kommentek